Kell-e kutyaágy?

Amikor életem első kutyáját vettük, természetesen elmentem minden szükséges kelléket beszerezni. Vettem tálkákat, játékokat, eledelt, vitaminokat, és persze fekhelyet is. Mivel elolvastam minden akkoriban elérhető könyvet, tudtam, hogy nem jó ötlet a kutyát az ágyba szoktatni. Belegondoltam, hogy milyen apró is egy kis yorkie, hát fel sem nagyon tud ugrani az ágyamba. Ha felteszem, akkor könnyen leeshet, és sérülés lehet belőle. Szóval elméletben rettentőem felkészült voltam, hiszen a gondos gazda szerepére készültem. De abba nem gondoltam bele, hogy az elmélet mindig más, mint a gyakorlat.

Aztán hazavittük az alig nyolchetes, aprócska yorkiet, aki azonnal elvarázsolt. Igen, szerelem volt első látásra, ráadásul kölcsönös. Nyoma nem volt a könyvekben emlegetett sírásnak, stressznek, Gigi az első pillanattól követett mindenhová a lakásban. Bátran, jó étvággyal evett, pisilt, játszott, és azonnal tudta, hogy a kutyaágy az övé. Pihe-puha párnával bélelt kis kosarat kapott, beletettem a játékait is, és békésen szuszogott benne.

kutyaágy

Kutyaszörnyek megjelenése, avagy a kutyaágy mumusa

Eljött az éjszaka. Kellően lefáradt a kis zsivány, a sok új élmény megtette a hatását. Mivel ágyacskája az én ágyam mellett volt, nem is kellett nagyon eltávolodnia tőlem. Ám miután a nagy fáradtságot kipihente, és felriadt az éjszaka közepén, rájött, bizony nem vagyok ott a közvetlen közelében. Indult a könyvekben leírt sírás, nyöszörgés: gazdi, hol vagy?

No, mi a teendő ilyenkor? Naná, hogy nem felvenni! De akkor hogyan lehet aludni? Van olyan ember, akinek nem szakad meg a szíve ilyenkor? Jobb megoldást nem tudtam kitalálni, mint hogy még közelebb húztam a kis ágyikóját, és lelógattam a kezem, hogy elérje. Szerencsére az ágyam kellően alacsony volt, így az apróság megnyalogatta a kezemet, mellégömbölyödött, és elaludt.

Persze az első éjszaka, sőt, az első pár éjszaka elég hektikusan telt, hiszen álmomban én is visszahúztam a kezem, és amint felriadt a kutyus, észlelte is ezt. Ilyenkor a sírás újra kezdődött, én felriadtam, lenyújtottam a kezemet, hogy újra csend legyen. Így ment ez jó pár napig, bár tény, egyre ritkább lett a sírdogálás.

Az én házam, az én váram, a kutyaágy pedig a kutyáé

Ahogy nőtt Gigi, úgy tanulta meg, hogy a kutyaágy az ő helye. Persze ahogy nőtt, megtanult felugrani az ágyamra. Eleinte csak felfele ment a dolog, és ha le akart jutni, nyüszögni kezdett, hogy tegyem le. Aztán lassan ment a biztonságos leugrás is. Szeretett mellém heveredni tévénézés közben, de mindig pontosan tudta, hogy alvásra a saját helyére kell mennie. A kutyaágy volt az ő biztonságos kis vacka, oda hordta kedvenc játékait, és bizony védte is, ha vendég kutya érkezett. Amikor rosszalkodott, és tudta, hogy a gazdi mérges lesz, gyorsan elvonult a helyére, és onnan lesett hatalmas szemekkel, vajon kap-e szidást.

Bizony, kis nehézség, pár felriadós éjszaka árán mind a ketten megtanultuk, hogy a boldog és nyugodt együtt élés egyik záloga, ha mind a ketten tudjuk, hol a helyünk, úgy a családi hierarchiában, mint a pihenés, játék, és egyéb tevékenységek során.